Skip to content

Jefferson Alexander - A kisfiú felébredése

(részlet Jefferson Alexander naplójából,
2003. április 21., 23 óra 40 perc)

Érdekes álmot láttam. Úgy hiszem, részben rólam is szól ez, és jelentése van.
Talán egy jel.

Az álom egy kisfiú tudatra ébredéséről szól. Végig álmodtam, addig, amíg kellett.


Ez a kisfiú már kezdett felnőni, de még hitt a gyerekkor ábrándjaiban. Gyerekkorában erős kötődés fűzte egy toronyszerű építményhez, amihez titkok sorozatát építette fel. Talán abban élte igazi életét, mivel otthon nem tudta. Talán mások is voltak társai ebben, de mára már egyedül maradt. Egy darabig valami vállalkozás, talán valami fánk- vagy cukorkaárus működött ebben a bódészerűségben.

Egyik nap a kisfiú felfedezte, hogy ismét üres. Elkezdte megint összeszedni magában az időközben szerteszórt titkokat, melyek valami füzetkékbe meg hasonlókra (talán táblákra is) voltak leírva. Magával vitte egy kis kosárban. Felmászott a toronybódéba, elkezdte festeni a léceket (fehér színűre), hogy újra olyanok legyenek, mint régen, az ő fiatalabb, gyermekebb korában.

Munkájából feleszmélve látomása támadt, vagyis valami előjelét vélte látni annak, hogy hamarosan valaki a bódé felé fog tartani. Egy-két rejtjeles üzenetet felírt a falakra, és mintha a kosárkából is hagyott volna ott valamit. Távozása előtt elégedetten végigmérte a tornyot, és örült annak, hogy újból eltalálhatott ide.

Egy kisebb bicajon jött az építményhez, de sietségében vagy zavartságában otthagyta nem messzire a toronytól, egy biciklitárolóban, a kis kosárral és tartalmával együtt, hogy ne keltsen feltűnést, hogy könnyebben menekülhessen.

Később visszatért, még talán ugyanaz napon. Egy másik, nagyobb kerékpárral jött. Egy darabig tétovázott, majd végül fellopakodott a toronyba, visszacsente az otthagyott papírokat, beletette a kisebbik biciklin lévő kosárkába, majd végül leakasztva onnan a táskát, haladt tovább, vitte azt magával. Vele voltak az emlékek, a titkok újra - amikhez egész eddig úgy ragaszkodott. Nem is tudta volna az életét elképzelni nélkülük.

Mintha körbe-körbe, ugyanazokon a helyeken át haladt volna ismételve, ezzel a nagyobb bringával, s közben átélt volna jó néhány élményt a régiek közül. Vissza-visszatért a múltba, ahol még annyira gyermek volt.

Közben erős érzése támadt, afféle lelkifurdalás, egyrészt amiatt, hogy ő ilyen sok ideje már távol van az otthonától, másrészt mert rájött, hogy már a harmadik kerékpárral járja a világot. Ez már a harmadik volt, amin éppen ült.

Az első volt az, amelyiken a titkokat hozta a kis kosárkában.

A második hasonló nagyságú volt a mostani bicajhoz, de a kisfiú nem emlékezett, mikor és hogyan jött el vele, és persze hol hagyta azt.

"Létezik az, hogy ennyire elmélyültem volna magamban, a múltban, hogy már azt se tudom, mit csináltam mostanában?" - gondolatban kérdezte magától.

Aztán hirtelen megpillantotta valahol azt a bizonyos második biciklit.

Tudta, hogy otthon észre fogják venni ezek hosszabb időn át való távol maradását, de most annyira el volt foglalva mindenféle gondjaival, hogy nem tudta, miként juttathatná haza ezt a két hiányzó kétkerekűt. Méghozzá feltűnés nélkül.

Rájött, hogy talán már késő visszavinni. Már nem tudja megtenni.

Viszont kitalált helyette mást.

Rögtönözve elgondolta, hogy széthagyja a környéken a bicajokat, úgy tüntetve fel az egészet, mintha valakik ellopták volna őket, és mintha ezt csak szükségből tették volna. Olyan helyekre akarta elhelyezni a két régi járgányt, ahol szülei néha megfordulnak.

Hosszas tanakodás és cipelgetés után a második kerékpárt az orvosi rendelő fala mellé dőltötte. Éppen időben végezte ezt el, mert nem sokkal ottjárta után kijött a rendelőből valaki. Ő látta ezt, és végiggondolva az egészen, megkönnyebbült egy picit.

Az első bicikli sorsát, vagyis helyét illetően is hosszasan mérlegelt. Végül a piactér felé vezető kisközben hagyta, az egyik kerítésnek dőltve.

Aztán, dolga végeztével, haza akart menni, de valamiért nem tudott. Valamiféle félelem még élt benne régmúlt dolgok felől, amiktől nem tudott még elszakadni. Egyre csak járta, járta az utat, az utakat, közben néha-néha elhaladva azon helyek felé, ahol hagyta a két bicajt. Mintha egy láthatatlan ellenség elől, talán önmaga egy, még mindig létező, súlyos töredéke elől menekült volna.

Idegesen, félelemmel telve, hátra-hátra nézett. Egyszer látta, hogy autók jönnek, majd valami nagyobb zajt észlelt. Távolból érkező busz vagy kamion zaja lehetett. Behúzódott az éppen útba eső buszmegálló egyik zugába, hogy megvárva a járműmonstrumot, annak elhaladtával biztonságosabban haladhasson tovább. Különösképp a kamionoktól félt, mert a legtöbb balesetet azok okozták - látott is egy-kettőt pár éve.

Ahogy a kamion elhaladt, már ment volna tovább, már szállt is fel a bringára, e nagyobb kerékpár tetejére, de még egyszer, megszokásból hátranézett, visszanézett a távolba.

Megdöbbent. Olyat látott, vélt látni, amit sose gondolt volna, hogy egyszer így eljön.

Az anyja tartott feléje, egy, az övéhez hasonlatos, nagy kerékpárral.

Tudta, nem menekülhet. Érezte, hogy talán már nem rejtegetheti tovább féltve őrzött titkait.

Az anyja beérte, és mintha ez a találkozás egyben felszabadító is lett volna. Felemelte, kiemelte a kisfiút az önmaga teremtette, megrögzött múltból.

Nem sok szót váltottak. Talán nem is mondott el semmit a fiú az anyjának a régi dolgokról, mert közben rátaláltak az első biciklire. Nem messzire volt attól a helytől, ahová ő a kamion és az autók elől behúzódott.

Aztán megemlítette anyjának, hogy mintha látta volna a második kerékpárt az orvosi rendelő közelében. Arra vették az irányt, és útközben a kisfiú, ez a kisfiú rájött, hogy már nem igazán van szüksége a régi titkokra.

Felismerte, hogy életének, a létezésének egy újabb szintjére, egy újabb dimenzióba lépett, és ebben az új életben már egyszerűen nem tudná mivel táplálni ezeket a régi magvakat. Hihetetlenül boldognak érezte magát ebben a pillanatban (és még utána is) - így, az anyja oldalán, felkarolva újra gyermek volt, de másképp volt gyermek.


Később megtudta, hogy ez a megvilágosodás kezdete volt nála, érezte mélyen legbelül, hogy ezt meg kell osztania másokkal.

Segítenie kell másoknak is, hogy egyre több ember felismerhesse igazi lényét.

Az igaz és teljes belső lényt.

Ami maga a Szeretet.


(2003. április 22.)


Címke:  álmok, álom, Belső gyermek, Bicikli, élet, Felszabadulás, Gyermek, Gyermekkor, Jefferson Alexander, Kerékpár, Lét, Megvilágosodás, Spirituális, Szeretet, Titkok