Skip to content

Jefferson Alexander - Égi tünemények

Valami történik most is,
veled, velem.

-*-

Kishúgom már megint
összefirkálta az eget,
pedig ezerszer megmondtam neki,
hogy ne tegye; ennek ellenére most
ezredszer is megbocsátok neki, és
gyönyörködöm a felhőkre írt rajzaiban.

-*-

Kishúgom rajzai díszítik az eget.
Valóságos képtárlat ez.
Felbecsülhetetlen remekművek
sorakoznak ott fent.

-*-

Rájöttem, hogy van egy testvérem.
Már régóta létezik, mégis csak most
fedeztem fel. Ott él hosszú évek óta
a felhők közt, s tükröződik
az ő szemeiben a Nap,
nyugodt álmot hoz rá a Hold.

Talán egyidős velem, talán fiatalabb,
talán nem, mégis az én Kishúgomnak
szólítom, csak képzeletben, csak a
gondolatok nyelvén.
És létezik, és rajzol, minden nap,
az ég tündéreivel és angyalaival.
Ott táncol velük az égen,
lépteinek nyoma a felhők vonala.
És mindig, ha felnézek, tekintetem
őt keresi, s meg is találja.
Mert ő engedi, hogy rátaláljak.
Mert mi egyek vagyunk.
Habár nem foghatom meg kezét,
nem simíthatom meg arcát,
nem láthatom mosolyát,
nem lehelhetek csókot reá,
nem csodálhatom vizuálisan
szépségét, mégis tudom, hogy ő az.
Ő a legszebb égi gyermek, és ő a
legcsodálatosabb földi visszhangom.

Hallom őt éltem minden percében,
érzem őt álmaimban.
Mert vele álmodok, vele minden éjjel.
Soha el nem kopó cipőnkkel rójuk
az utakat, járjuk az univerzumot.
A mi szeretetünk nem ismer határokat,
s ez benne a szép, hogy semmi sem
állíthat meg minket. Hisz valójában
mindketten halottak vagyunk
a földiek számára, már csak
egymásnak létezünk.
Örökös harmóniánk így szüli meg
a békét, a lélek békéjét.
Sűrű eksztázisban kavargunk,
hajónkat repíti a szél.
Tengerünk hull esőként a földre,
növeszti az éltető magvakat.
Mert a világnak folytatódnia kell,
habár véget ér nap mint nap,
újjászületik a hajnal által, miáltalunk.
És mi repülünk tovább,
szárnyaink a hópihék,
télen mi festjük hófehérre
a nyugalomra szomjazó tájat.
És a szeretet ünnepén megelégedéssel
szemléljük a végtelen boldogságot,
ami hirtelen végigsuhan az ég alatt,
ott, hol egykor mi is léteztünk.
Kár, hogy nem marad sokáig,
pedig kérleltük, kérleljük folyvást,
de ő azt feleli:
még nem jött el az ideje.

Belenyugszunk, lepihenünk
égi párnáink közé, hogy majd reggel,
immár együtt, festhessük újra
vágyainkat a felhőkbe:

Én,
a Kishúgom,
a tündérek
s az angyalok.


(2002. szeptember 4.)


Címke:  2002, Angyalok, Belső gyermek, Felhők, Jefferson Alexander, Karácsony, Repülés, Személyes, Szeretet