Skip to content

Jefferson Alexander - Ki vagyok én?

Azt kutattam magamban, ki vagyok én.
Mi a célja létemnek? 
Újra és újra a választ kerestem, miért vagyok itt
s miért vagyok az, aminek most gondolom magam.

Ember vagyok, magyar hazába születtem.
Itt vagyok a Kárpát-medencében, a Föld szívében,
s boldog vagyok, hogy ezt a csodálatos magyar nyelvet
beszélhetem, kifejezve minden tudásom, örömöm, bánatom.

Azt mondják, a Föld bolygó polgára vagyok,
de én úgy érzem, ennél többet is kaphatok,
ha egy napon űrjárművemre felpattanok,
mint amikor egy madár először reppen szabadon,
a szeretet ösvényén haladva járjam az univerzumot.
A kozmosz polgára is vagyok.
Mindenhol béke és szabadság.

Író, költő is vagyok, léleknovellát írok szívem rejtekébe.
De programozó is vagyok,
a világ működésének elvét, boldogságom útját kutatom.
Egy láthatatlan hálózatra kapcsolódva,
mint egy számítógép, meglelem a megfelelő információt.
Emlékezem a fontos dolgokra, egy anya halk szavára.
Ha eltévedem, ő segít visszatalálnom a helyes útra.
Nézelődőből cselekvővé válok,
minden nap felmérem, kitűzöm életem céljait.

Ha jó hangulatban, jó állapotban vagyok, ha nyugodt a tér körülöttem,
akkor fantasztikus dolgokat tudok írni, kivirágzanak a szavak bennem.
Költői énem megmutatkozik, varázslatos képeket teremt, 
az emberek szívéhez szóló sorokat hoz az éber tudat felszínére.
Minél jobb hangulatban vagyok, annál inkább vagyok képes alkotni, 
igazán önmagam lenni. - Jót gondolni, jót mondani és jót cselekedni.

Sokféle tehetség lakozik bennem, 
személyiségem kiteljesedésre váró ezer oldala.
Néhanapján azt képzelem, zenész is vagyok,
vagy csak azzá válok, amit éppen hallgatok.
Új egységbe helyezem a hangot, ha zenét teremtek: dalból dal épül.
A zene, a hang mindig is bennem volt, és szüntelenül a részem lesz.

Minden rezgés belső hanggá válik,
s belülről kiválik, megviláglik.
Minden belső harc átalakul, 
megszelídül, ha csendbe érek.
Nem harcolom, nem vitatkozom, 
az éjszaka közepén tovább álmodom.

S tovább megyek az új napon, még nem adom fel.
Az örömöt és a békét keresem.
Ha néha azt érzem, a szakadék peremén állok, 
szerencsére mindig visszaránt valami vagy valaki,
megmutatja, emlékeztet, hogy a világ csodálatos, 
az élet szép, érdemes élni ebben a világban.
Szeretni, összetartani, egymásba kapaszkodni.
Tanulni, megtapasztalni, a tudást továbbadni.
Felismerem életfeladatom, teljesítem küldetésem.
Elmondom az imát. Hálát adok. Fülelem a harmóniát.

Dalt hallok, - lélekhúrom rezzen a pillanat által, 
a gyönyörű énekhanggal egy hullámhosszra kerülök,
felemel a mélységből, - s jobb hangulatra derülök.
Kellemes érzés tölt el, magával ragad különös módon
fészket rakva fejemben a dallam, hogy talán még 
másnap is ez forog a képzeletbeli lemezjátszón.

Ám lelkem mást is vett, melyet fül nem hall meg.
Ez olyan, mintha két helyen lennél egyszerre.
Mintha az énekesnő a színpadon és a nézőtéren is létezne,
és lényének egy része figyelné őt valahonnan. -
Aztán ha a dal végszavát elérem, 
a szemébe mint tükörbe tekintek,
s igazi önvalóm üzenetét hallom meg:
"Mitől is félnél? Tudom, Te vagy."


(2018. január 15-17.)


Címke:  2018, álom, Boldogság, Béke, Csend, Ember, élet, Hang, Harmónia, Jefferson Alexander, Kozmikus, Kozmosz, Látomás, Lélek, Lét, Magyarság, Reflektáló, Spirituális, Szabadság, Személyes, Szeretet, Teremtés, Utazás, útkeresés, üzenet, Zene