Skip to content

Jefferson Alexander - Mi, gyermekek

Mi, gyermekek - létezünk és érezünk,
itt vagyunk mind belül, benned is.
Ha elfeledted, emlékezz:
Gyermeked nem csak kívül van jelen,
melyet nő és férfi szerelme teremt, -
egy pillanatnyi tökéletes Egy-ség,
    mely örökkévalóságot érint.

Szívembe vésem: sosem leszek egyedül,
mindig velem vagy, mindig veled vagyok.

A külső valóságról figyelmem kötelékét 
leoldva belülre hatolok, -
lényem szabad, átenged és befogad -,
egyre mélyebbre tart utazásom, 
s kimondja lelkem az igazságot:
"Ha nem haladok befelé, kívül rekedek.
Nincs semmi, ami ne lehetnék, 
nincs semmi, amit ne tehetnék, 
és nincs semmi, ami ne lehetne az enyém."

És érzem: nem vagyok egyedül e világon,
örülök, hogy ismerlek, - és köszönöm, hogy itt vagy.

Mi, gyermekek -- felfedezünk s összekötünk,
itt vagyunk mind belül, benned is.

A hétköznap valóságában megállva merengek,
s olykor mintha még érezném a gyermek lényt.
Ugyan ártatlanságom elmúlt, de mégis ezekben 
a pillanatokban nem csupán emlékként,
hanem tudatos jelenlétként jelenik meg.
Játszunk, verseket szavalunk, történetet mesélünk,
nevetünk, - a világot annyira komolyan nem veszem.
Ha szerepet is alakítok, mégis visszatérek hozzád, 
érezni akarlak lényem rejtekében, ó, gyermek.

Mindig emlékezz: nem vagy egyedül e világon,
velem vagy, veled vagyok, mind egyek vagyunk.

Ha volna egy madzagom, amit magam után húzhatok az úton,
vajon megtenném, hogy csak úgy mennék, és húznám,
meg sem nézném, kérdezném, milyen hosszú az a madzag?
Ha megváltoznék, vajon miért próbálnám elfeledni azt,
ami voltam, ahol öröm, igazság, tisztaság létezik?
Mi van, ha a mássá vált világ létem csak illúzió,
csak közvetett közvetítés-láncolat, amelynek egyszer meg kell törnie, 
hogy teret adjon a más-térnek, hogy időt adjon a más-időnek?

A madzag, ha elfogy, elszakad, 
zuhanásom üres szakadék helyett
ahhoz vezet, ki valójában vagyok.
Szándékomban áll és kinyilvánítom, Ki Vagyok Én, -
a kapcsolatot megteremtem, ezüstszállal szövöm.

A szakadék peremén állva már nem akarok leugrani,
mélyen magamba tekintve felismerem, van választásom.
Kell egy portál, átjáró, melyen átlépek új valóságba.
S új dimenzióban szemlélem életem, egészen megértem,
gondolataim által teremtem meg a kulcsot, nem félek,
átlépek, hiszen tudom, bármikor visszajöhetek.

Mindig emlékezem: együtt létezünk e világon.
Számíthatunk egymásra, minden lehetőség adott a gyógyulásra,
bármikor újrakezdhetem, kimondom: itt és most,
újraépítem mi elszakadt, eltörött, nincs visszafordíthatatlan.
Érzéseim szabadon kifejezem, energia áramlik, alkot,
más szavakat formálunk: elérhető, képes, természetes.

E pillanatban érezd: a Szeretet maga az Élet.
Ha új világ peremére lépek, nem kötnek szerződések. 
Szabadon szárnyal a lélek, ha integrálom részeim s emelem rezgésem, 
elmegyek és visszajövök, újra és újra megteremtem lényem.
Köldökzsinórra már nincs szükségem, ha térbe zúdul jelenésem, -
tiszta isteni fénnyel, teljes dicsőséggel tündöklöm.


(2017. január 22.)

(Ez a vers A magyar kultúra napja alkalmából bemutatott amatőr színdarabra reflektálva született.)


Címke:  2017, A magyar kultúra napja, Belső gyermek, Boldogság, Egység, Egységtudat, Felemelkedés, Felszabadulás, Gyógyulás, Harmónia, Jefferson Alexander, Jelenlét, Kapcsolat, Látomás, Lélek, Lét, Madzag, Pillanat, Reflektáló, Spirituális, Szabadság, Személyes, Szeretet, Teremtés, Változás