Skip to content

Slidin'tune történeti áttekintés

Mi a Slidin'tune netlabel?

A "Slidin'tune Music Netlabel" egy ún. netlabel, afféle egyszemélyes, neten megjelenő digitális kiadó, amelyen keresztül főként a saját készítésű mixek, remixek, megamixek, válogatásalbumok kerülnek publikálásra, általában egy szűkebb közönség, ismerősök, barátok részére, illetve promóciós céllal.

A netlabel fogalmat más amatőr zenészek kapcsán ismertem meg, és miután 2006-ban regisztráltam a multiply.com oldalra, 2007 körül, amikor már elég gyakran készültek mixek, válogatásalbumok, átneveztem az oldalt, illetve a "Slidin'tune Music Networks" nevet netlabel-ként jelöltem meg.

Milyen elven készülnek a zeneválogatások?

Mindegyik zeneválogatás egy speciális promó album. Általában egymáshoz jól illő, hangzásban, dallamban, stílusban hasonló számok, hasonló hangszerekkel, zenei elemekkel rendelkező dalok kerülnek egymás mellé, amelyekből akár mixet is lehetne készíteni. A számpárok módszerét alkalmazom, az előző szám vége és a következő szám eleje alapján keresek azonosságot, valamennyire érezhető harmonikus egységet, így első körben csak belehallgatok ezen a módon a számokba, és ha szükséges, akkor hosszabb részletet, vagy akár az egészet is meghallgatom. 2017-ben a BÁR Relax webrádió részére készített 2 órás válogatásokkal teljesedett ki, gyakorlódott be jobban a számpárok képzésének technikája.
A számpárok keresése, próbálgatása sokáig is eltarthat, egy vegyes előadókból, stílusokból álló, 2 órás vagy hosszabb válogatás általában több nap vagy több hét alatt nyeri el a végleges állapotát. A munka során érdemes időnként szünetet tartani, főleg ha úgy érzem, nem jutok előbbre, nem találok megfelelő párt egy adott számhoz. Ezenkívül érdemes többször is felülvizsgálni a válogatást, aludni rá egy-két napot vagy többet, és ha pihentebb, jobb állapotban van az ember, akkor újra végigmenni rajta, a számok közötti váltást figyelmesebben meghallgatni, ez gyakran segít rájönni, hogyan lehet jobb harmóniát kialakítani a számok sorrendjének változtatásával. Néha a véletlen is segít, egy szám hallgatása után csak úgy rányomok egy másik szám lejátszására, és rájövök, a kettő mennyire jól illik egymáshoz.

Mindenképp egymás után ajánlott hallgatni a számokat, az eredeti sorrendben! Ha tudod, kibírod, ha belefér idődbe, hallgasd végig az egészet egyszerre, úgy jön ki a legjobb hatás, élmény, mint valami különleges zenei utazás.

Sok album hű az egykoron kedvelt MTV Europe (Music TV) zenecsatornán sugárzott "Chill Out Zone" és "Party Zone" műsorok színvonalához, az előbbi lazulós, relaxálós, chillout-os, alternatív jellegéhez, de vannak olyan retrós parti stílust követőek, akár ismertebb eurodance, eurohouse számokkal, amelyek pedig a "Party Zone"-ra voltak jellemzőek, azok az 1990-es évekbeli Music TV és a 2000-es évek elejei többféle európai zenecsatorna (pl. VIVA TV) stílusvilágát tükrözik. Ezeket az éveket tartom a legjobb zenei korszaknak számomra, legalábbis ez járult hozzá a legnagyobb mértékben a zenei ízlésem formálásához, hiszen akkoriban minden nap követtem a zenecsatornákat. A 2000-es években pedig néhány műholdas rádió (BBC Radio 1, MDR Sputnik, Einslive) rendszeres hallgatása, műsorainak gyűjtése és internetes (IRC-es) barátok ajánlásai, megosztásai újabb stílusokat is megmutattak számomra, amelyek szintén nagy hatással voltak rám.

The Chillout Zone Massive

A zenei munkásságomat, alkotásaimat jó ideje a "The Chillout Zone Massive" csapat-, illetve előadónéven jegyzem, amelyről érdemes tudni, hogy az egykori Music TV-s műsorból, a "Chill Out Zone"-ból, valamint a "Party Zone Massive" megamix jellegű klip csapat nevéből ered. Akkoriban mindkettőt nagyon kedveltem, sok zenét, klipet felvettem a műsorból, valamint a csapattól, a hasonló nevű "Party Zone" műsorban adták őket rendszeresen.
A csapatnév eredete a számítógépes korszakomat megelőző évekre, 1990-1998 közé tehető, akkor "TNC Label Inc." vagy "Daniel Studio" néven is jegyeztem az alkotásaimat, sőt feltűntem DJ Jeffi-ként is. Ekkor még audiokazettára készültek a mixek, max. 15-20 perc tartammal, kétkazettás rádiósmagnóval átjátszással, vagy egy amatőr keverőpulttal több magnó, valamint egy walkman segítségével összejátszva, átkeverve. A 2000-es évek elején ezekből a jobbakat bedigitalizáltam, és elmentettem mp3 formátumba.

Ezenkívül megemlíteném, hogy kísérletezgettem egy Casio SA-20 gyerekszintetizátorral és Commodore 16 számítógépen futtatott dobgép, effekt, gépi zongora programokkal, külön és együtt is. Ezekről is létezik néhány felvétel. Sajnos hivatásosan, profibb módon hangszeren játszani nem tanultam meg, ez a kis szintetizátor csak gyerekjáték volt, illetve úgy emlékszem, azért vetettem meg szüleimmel, mert adtak hozzá egy Michael Jackson dalokat tartalmazó kottafüzetet, és akkoriban nagy rajongója voltam Michael mellett Janet Jacksonnak is egy ismerősömmel együtt.

Honnan ered a Slidin'tune név és hogyan működött mint webrádió?

A "Slidin'tune" nevet a kedvenc sci-fi sorozatom, a Sliders alapján találtam ki 1999-ben, cd válogatások, mixek, valamint az 1999.01.23-án indított, Shoutcast mp3 streaming technológián alapuló webrádió elnevezéséhez (Slidin'tune Webrádió, későbbi nevén Slidin'tune Music Fan Klub).

1999-ben kezdett terjedni Magyarországon a webrádiózás a Winamp médialejátszó program fejlesztője, a Nullsoft által készített Shoutcast nevű ingyenes szoftverrel, amelynek szerver oldali részét Linux terminálon lehetett elindítani, és arra lehetett küldeni Windows alól egy Winamp pluginnel a zenét. Egyike voltam az első magyar webrádiósoknak, és egy weboldalon keresztül népszerűsítettem a Shoutcast szoftvereket. Interjú is készült velem a helyi városi hírlap, valamint a Magyar Rádió egy informatikai műsora által.
Ekkor még nem olyan régóta volt saját számítógépem itthon, és próbálkoztam amatőr szinten mix (megamix) készítéssel. Először úgy, hogy bedigitalizáltam audiokazettákról zenét, és a Sound Forge nevű programmal a rövidebb-hosszabb részeket egybekevertem. Akkoriban kevés mp3-am volt, még csak ismerkedtem a netes letöltésekkel, ám már régóta gyűjtögettem zenéket video- és audiokazettákra az analóg műholdas vevővel szabadon fogható klipcsatornákról, mint pl. Music TV, VIVA TV, VIVA II, MCM, Onyx TV. Közülük néhányat időközben lekódoltak vagy átmentek digitális sugárzásra, a Music TV-ből pedig később a német változat jött egy másik műholdról.
A webrádióban főként kazettáról nyomtam a zenéket, később már mp3-ról is, és e kapcsán merült fel, hogy készíthetnék mp3-ba saját mixeket is, a műsor színesítéséért, amelyeket azután elérhetővé tettem, feltöltöttem a saját oldalamra. Slidin'tune név alatt gyűjtöttem az albumokat, valamint mixeket, kezdetben egy cd-nyi tartamban (74-80 perc) készültek a mixek, később csináltam hosszabakat is, a rekord 7 órás volt (Slidin'tune Compilation vol. 13 - Drum 'n' Bass Fantasya 2 /2002/).
A kezdeti Slidin'tune albumok audio cd formátumban is megjelentek (miután sikerült 1999 körül, akkor még eléggé borsos áron, asszem 50e Ft körül venni egy CD írót), bár jobban csak saját részre lettek elarchiválva így.  Az első Slidin'tune albumok között voltak tracker zenékből készült válogatások is, amely zenéket akkoriban scene partikon, újságok (pl. Chip Magazin) cd mellékletein terjesztették. Az internet is teli volt a jobbnál jobb tracker zene megosztós oldalakkal (sajnos sok azóta megszűnt). Egy ismertebb, a Trax In Space még mostanság is működik.

A közel profi mixeléstől út az egyszerű válogatásalbumokig (2001-2008)

Az újabb mixeket már profibb programokkal készítettem, mint pl. Magix Samplitude Producer 2496, Mixmeister Studio. Nagy hatással voltak rám a netről gyűjtött és analóg műholdas rádiókból hallgatott, rögzített mixek, neves DJ-ktől, mint pl. Judge Jules, Paul Van Dyk, Paul Oakenfold, DJ Tiesto, Piet Blank /Blank & Jones/, és az egyedileg gyűjtögetett trance, house számok, maxik.
Amíg analóg műholdon elérhető volt, a BBC Radio 1-et hallgattam, később a német rádiókra szoktam rá, mint pl. Eins Live, MDR Sputnik.

Remix próbálkozás is volt a 2002-2003-as években, amelyek közül a "Jazz Touch On Big Brother" lett ismertebb, a magyar valóságshow, a Big Brother remixversenyére küldtem be, és bár nem nyertem vele, de az egyik adásban felhasználták aláfestő zenének. Ez a műsor Király Linda által énekelt főcímzenéjének egy jazzes alapra helyezett mixelt változata (a "The Maxwell Implosion - Tic Tac" című szám felhasználásával). A másik remix pedig a Layo & Bushwacka - Love Story című számhoz készült.
2003-ban a T.A.T.U. lányduó orosz nyelvű számaiból készítettem egy 8 perces megamixet, eredetileg egy 6 órás mix részeként (Slidin'tune Compilation vol. 15 - Progressive Fantasya), de később ki lett másolva abból. Persze régebben is voltak bőven remixelő, átmixelő próbálkozások, ezek közül érdekes pl. ami a 2 Unlimited csapat egyik legismertebb, "No Limit" című számából készült 1999-ben, a "Slidin'tune Megamix '99 vol. 2" mixek részeként.

2004-re már jobban kitágult a zenei ízlésvilágom, és a pörgősebb zenék (trance, house, dance, drum & bass) után visszatértem a klasszikusokhoz, és elkészült a Slidin'tune Compilation vol. 16, amely főként pop, rock, alternative rock, easy listening zenékből állt.
2005 után végképp letettem a hosszabb mixek készítéséről, mert már nem volt időm, hogy egy albummal annyit dolgozzam, egyszerűbb volt csupán válogatásalbumként összerakni. Mondjuk így is mix jellegű lett az albumok többsége, mert egymáshoz passzoló, hangzásban, dallamban, stílusban hasonló számok kerültek egymás mellé, amelyekből akár mixet is lehetett volna készíteni. 
2006-ban megjelent "Chillharmonium" címmel egy albumsorozat, amelyek közül kettőhöz készítettem rövidebb, ún. promó mixet, amellyel az albumokat népszerűsíteni akartam. Nagy meglepetés volt, amikor felkeresett egy kevésbé ismert német együttes, a Loving The Sun, amelynek szerepelt két száma a "Chillharmonium 2" albumon, és felajánlotta, hogy elküldi promóciós céllal az újabb albumát, hogy arról is szerkesszek be egy-két számot az újabb válogatásalbumaimra. A hivatalos oldalukra is belinkelték a Slidin'tune oldalt, valamint egy másik oldalra feltett letöltős megosztásomat. Akkoriban eléggé termékeny voltam, mert gyakran hallgattam zenét, munkába oda-vissza utazáskor, és itthon is.

A tv fan oldalak kora, új irány keresése (2009-2012)

2009-re már ritkábban jöttek albumok, köszönhetően annak is, hogy elkezdtem tévésorozatokkal foglalkozó fan oldalakat készíteni (pl. A dadus, Rejtélyek kalandorai, Angyali érintés), és mivel vásároltam egy újabb asztali dvd felvevőt, ezúttal merevlemezeset, amelyre sokkal többet tudtam tévéből felvenni, így a szabadidőm jobban a kábeltévéről a filmek, sorozatok gyűjtögetésére, nézésére ment el.
Ha összeállítottam is albumokat, azok idő hiányában nem lettek véglegesítve, tesztelve, vagy csak hosszabb idő után került sor a publikálásra.

2011-2012-ben is készült jó néhány albumom, amelyek közül csak zártabb oldalakra került fel egy-kettő, a slidintune.multiply.com címen lévő oldalamra már nem jutott idő, hogy oda is befrissítsem. Valójában egy új oldal vagy fórum koncepcióján gondolkoztam, mire végül a Multiply.com címen elérhető közösségi oldal jellegű szolgáltatás 2012. dec. 1-jére előjegyzett leállása kényszerített rá, hogy egy új tárhelyen, normál domainen, Wordpress blog rendszeren újrainduljon a Slidin'tune Netlabel Site /slidintune.tk/. Ezen az új helyen a multiply.com oldalhoz hasonló formátumban, címkékkel ellátva, kategorizálva terveztem újra elérhetővé tenni a jobbnál jobb mixeket, válogatásokat, és a népszerűbb zenei oldalak, fórumok linkjeit összegyűjteni, valamint az eddig meg nem jelent albumaimat is publikálni, azonban ez a projekt végül nem lett befejezve.

Nehezebb idők, tervezgetések (2013-2016)

2013-2016 között más elfoglaltságok, magánéleti dolgok, gondok, változások, a munkahelyre való koncentrálás miatt nem sikerült a Slidin'tune blogon a válogatásalbumok, mixek katalogizálását folytatni.
2015 októberében egy új oldal koncepcióján kezdtem el gondolkozni, de csak 2016 decemberében szántam rá magam, részben az újonnan készült Chillharmonium 7 (Christmas Harmonium 2016) karácsonyi válogatás tervezett népszerűsítése miatt, hogy a 2012-es Wordpress blog koncepció helyett egyszerűbb felületre helyezem az album linkeket, és apránként újra elérhetővé teszem a zenéket valami jobb tárhelyen. A weboldalhoz választott ingyenes tárhely korlátait és a könnyebb frissítést, adatmentést figyelembe véve a Shaarli nevű, címkéket is támogató linkmegosztós scriptre váltottam, annak a sablonját az igényeimhez igazítva. Azonban sajnos ez a projekt is befejezetlen maradt, részben mivel egy-két visszajelzés alapján az oldal nem volt annyira jól kezelhető, áttekinthető.

A "Christmas Harmonium 2016" a korábbi Chillharmonium albumok alapjaira épül, főként klasszikus karácsonyi dalok kevésbé ismert feldolgozásaival, valamint olyan számokkal, amelyek karácsonyi, ünnepi témájúak, a téli évszakot idézők, és hangzásban illenek az ünnepi hangulathoz.

Egyébként ezekben az években is folyt az új válogatások tervezése, a zenék gyűjtése, azonban közülük csak a két részből álló "Jan Johnston Tribute and Trance Classics" címűt sikerült megosztásra kész állapotba hozni 2015-ben. Az újabb válogatásoknál szakítottam a CD formátumra, 80 perc tartamra tervezéssel, emiatt is tartott hosszabb ideig összehozni véglegesre a tracklistát, mert még keresgettem a megfelelő számokat. Ezenkívül az utómunka is több időt vesz igénybe, levágni a számok elejéről, végéről a felesleget, kicsit igazítani, lehalkítani, felhangosítani, ha szükséges, és gyakran a teszthallgatásra is nehezebb szabadidőt találni, vagy hogy legyen az embernek kedve hozzá. De olykor jót is tesz, ha félreteszem az adott listát rövidebb-hosszabb időre, ha nem sietek a publikálással, mert még tudok rajta kis javításokat, finomításokat végezni.

Újratöltődés 2017-ben

A 2017-es év rendkívül termékeny volt, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy februárban felfedeztem a BÁR Relax nevű webrádiót, és a rádióban hallott zenékből merítve, azok által inspirálva relax válogatásokat kezdtem el készíteni. Nagyon régen volt ehhez fogható időszak, a 2007-es termés áll a legközelebb ehhez. Tehát március 11-re állt össze az első relax válogatás, amely a "Chillharmonium Relax: First Contact (Chillharmonium 9)"  címet kapta, egyből el is küldtem nekik, és igen gyorsan, 2 nap múlva adásba került. További 13 album követte, és szinte mindegyik 2 órás volt. A 2. album kapcsán fordult elő átdolgozás, ugyanis egy idő után belehallgatva valamiért azt éreztem, nem tetszik annyira, és fel kellene frissítenem új számokkal, hogy harmonikusabb legyen. Így a webrádiótól az új változatra cserélést kértem, ami a 7-es sorszámot kapta.
A 3. válogatás (Christmas Harmonium - Bar Relax Edition) érdekessége, hogy a "Christmas Harmonium 2016" válogatás rövidített változata, kiegészítve 2 órásra a "Chillharmonium 4" new age zenei album néhány számával.
A 4. válogatás pedig a Chillharmonium Reconstruction (Chillharmonium 8) című 3 cd időtartamú Best Of albumnak a legjobban a rádióhoz illő számait tartalmazza. Az eredeti februári koncepció abban állt, hogy a 2004-2011 között alkotott albumok legjavát megmutassam két új, kétféle irányvonalat követő Best Of albumon keresztül. Az első a Chillharmonium albumokat jobban jellemző Electronic, IDM, Chillout, Trip-Hop, Lo-Fi, Easy Listening, Indie, Alternative stílusú számokból áll, és készült egy mondhatni kicsit sötétebb, progresszívebb jellegű 2 cd időtartamú album "Reconstructing The Universe" címmel, a 2000-es évekbeli industrial-gót korszakom emlékére, Electronic, Synthpop, Industrial, EBM, Darkwave, Gothic, Indie, Rock stílusú számokkal.
Az 5. válogatás címe "Stellar Sky Watching 2", főként csillagvizsgáláshoz, csillaghullás nézéshez illő zenéket tartalmaz. A hasonló című 2008-as album folytatása, és ugyanúgy egy régi netes (IRC-es) barátnak állít emléket azáltal, hogy az általa a honlapján csillagvizsgáláshoz ajánlott számok is szerepelnek az albumon. Olyan számokat is tartalmaz, amelyek kimaradtak a 2008-as albumról. A 2017-es válogatást nagy mértékben az Elektrolux label alatt jegyzett albumok, kislemezek kollekciója és az Elux Records albumai inspirálták. Elképzelhető, hogy lesz még folytatása.
A 4. és 5. Chillout jellegű válogatás nagy sikere, gyakori játszása inspirált arra, hogy július elején nekifogjak az "MTV's Chill Out Zone Tribute" nevű, több részesre tervezett összeállításhoz, amelynek alapját a 2014-2015-ben építgetett számlista képezte. Egy igen intenzív munka után 2017. július 24-ére megszületett a 2 részből álló 4 órás válogatás, amely egyedülálló módon állít emléket az 1990-es években követett "MTV's Chill Out Zone" műsornak, valamint az 1990-es éveket és a 2000-es évek elejét jellemző elektronikus zenei irányvonalnak. Mondhatni egy retro-s pakk az 1990-es évek, 2000-es évek ambient, electronic, techno klasszikusaival, amikből főleg olyanokat gyűjtöttem össze, amelyek anno a Music TV-ben a Party Zone, Chill Out Zone műsorokban mentek.
Azonban sajnos az "MTV's Chill Out Zone Tribute" anyag nem került adásba a webrádióban. Augusztus 13-ra elkészült ennek a 3. része is, amelybe szintén próbáltam relax jellegűbb zenéket tenni, azonban mivel az első kettőt sem adták le, és közbejöttek más elfoglaltságok is, így nem fogtam bele az utómunkába, nem véglegesült. December 1-jén újra elővettem, és másnapra összeállt egy sokkal jobb változat, az eredeti Ambient Dub irányvonalat csak részben megtartva, kiegészítve a 2015. szeptemberi számlista tervezetből vett számokkal. Bár a kiadását 2017 évvégére terveztem, de átcsúszik 2018 első hónapjaira, közbejött munkahelyi dolgok és betegség miatt.

November 30-ától dolgoztam egy Best Of jellegű karácsonyi válogatáson, ami december 20-án került kiadásra "Christmas Harmonium 2017" címmel. Ez az első, amely a 432Hz-es harmonikus hangzásra lett konvertálva, a foobar2000 zenelejátszó program Soundtouch kiegészítője segítségével, tehát lassítva lettek a számok 1.82%-al. Alapja a 2016-os hasonló című 5 órás válogatás, a 2017-ben a BÁR Relax webrádiónak készített Christmas Harmonium (BAR Relax Edition) nevű és egyéb zeneválogatások, ezenkívül néhány új számot is tartalmaz.

A webrádiós albumok közül megemlíteném még a Victory Now! (Győzelem Most!) címűt. A Magyar Cobra Portál által készített videókhoz felhasznált, főként Epic, Trailer, New Age stílusú számok inspirálták ezt a válogatást, amelynek első verziója 2016. november elején készült el YouTube videó válogatás formátumban, az mp3 formátumú, 2 órás időtartamú újradolgozás pedig 2017. május 8-án. Ennek Epic, Trailer stílusú számokat nélkülöző, relax jellegű folytatása május 20-án készült el Liberation Now (Felszabadulás Most) címmel. Augusztus 15-én pedig az Epic/Trailer koncepció került folytatásra rövidebb, 1 órás időtartamban az augusztus 21-ére hirdetett tömegmeditáció (Unity Meditation) promotálása kapcsán, Victory Now - Event Now (Győzelem Most - Esemény Most) címmel. Ez volt az utolsó válogatás, amit leadtak tőlem a webrádióban.

Kitekintés 2018-ra

2017. októbere körül egy saját blog indítása kapcsán jött az ötlet, hogy azon ajánlhatnék jó zenéket, többnyire YouTube klipeket, és akár a saját zeneválogatásaimból is megoszthatnám a legjobbakat, amelyek időközben felkerültek egy felhőtárhelyre és a SoundCloud-ra. Azonban 2017 évvégére már nem jutott időm a blog frissítésére, és emiatt eszembe jutott egy olyan koncepció, hogy mégis jobb lenne a Slidin'tune-nak egy külön oldal, ahogyan régen is volt, hogy talán keresnem kellene egy jó ingyenes reszponzív HTML5 sablont, és azzal egy egyszerű oldalt összedobnék, amelyen évek szerint lennének böngészhetőek az albumok. Ám 2018.01.05-én oda jutottam, hogy talán mégsem volt jó ötlet ez a magánbloggal való összemosás, és mivel 2 nappal korábban a blogom átmeneti szüneteltetése mellett döntöttem, ez elvezetett a 2017. novemberi honlap koncepcióhoz, a Világszőttes projekthez. Tehát 2018-ban csatlakozik a zenei oldal is egy kategóriaként a Világszőtteshez, hogy más régi tartalmakkal együtt ez is újrarendszereződjön. Hiszen jobb az egyszerűsítés, minek kezeljek több oldalt, ha egy oldalon belül egyszerűbben, áttekinthetőbb módon is meg lehet oldani.

A magánbloggal még eldöntöm, mi legyen, elképzelhető, hogy több hónapig is szünetelés alatt lesz. Ennek a fő oka, hogy helyre akarom hozni az életemet, lezárni néhány dolgot, megoldani, befejezni azon dolgokat, amelyeket régóta halogattam, és ki akarom találni, hogyan legyen tovább, rájönni, mi az, ami valójában érdekel, mi az, amivel foglalkoznom kellene.
A szabadidőmben igyekszem valamennyire a Világszőttes oldal feltöltésével is foglalkozni, a régi oldalakról összegyűjteni a tartalmakat, így a Slidin'tune albumok, ill. első körben a tracklistek biztosan felkerülnek.
A magánblogra átvitt "Jó Zene" klipválogatás, kedvenc számokat főként YouTube, SoundCloud forrásból összegyűjtő projekt valószínűleg itt a Világszőttesen folytatódik.

2018-ban a zenei munkásságomba kevesebb erőt fektetek, 2017-hez képest jóval kevesebb album összeállítását tervezem. Mivel 2017 novemberében megszűnt a BÁR Relax webrádió, emiatt valószínűleg nem lesznek annyira relax albumok készítve, illetve ha ilyen albumot állítok össze, akkor nem leszek annyira korlátok közé szorítva, akár elmehetek Downtempo, Trip-Hop, esetleg az experimentális elektronikus zenék irányába is. Ez már a Chillout, illetve Chillharmonium vonal, de az is lehet, hogy ha gyűjtök még zenéket, akkor össze fog jönni egy olyan album, amely az egykori webrádió stílusát idézi. Ahogy a "Christmas Harmonium 2017"-el már elkezdtem, szerintem folytatom a 2017-es 2 órás anyagok újraszervezését, újraválogatását 80 perces (Audio CD) formátumban.

Amint korábban említettem, hamarosan jön az "MTV's Chill Out Zone Tribute" 3. része, és talán a 4. rész is valamivel később.

2017-ben elkezdtem kedvenc számok gyűjtését, és a 2007-es Chillharmonium 5, valamint a 2009-es On A Good Day albumhoz hasonlóan tervezek egy életinduló, illetve főtémadal jellegű album összeállítást. Ez a kifejezés eredetileg az Ally McBeal tévésorozat 1. évadának 17. részéből származik.

Magyar nyelvű népzenei, autentikus, akusztikus számokból is tervezek egy válogatást, de ehhez még kellene gyűjtenem bőven ilyen albumokat, mert eddig főként külföldi előadókra fókuszáltam.

Talán megjelenik néhány régebben összeállított, de még egyeltalán nem, vagy csak zártabb körben publikált válogatásalbum is.

2017-ben nagyon megkedveltem a "London Grammar" együttest. Talán összehozok az egyik számukra ("Metal & Dust" vagy "Truth Is a Beautiful Thing") épített vagy ezen szám által inspirált válogatást, ha olyan hangulatom lesz.

2017-re terveztem az alábbi régi válogatások folytatását is, de ezekre 2018-ban már kevés esélyt látok, de majd kiderül. Illetve ezek részben megvalósultak 2017-ben, az első az MTV's Chill Out Zone Tribute válogatásokkal, a másik pedig a Reconstructing The Universe albummal.
- Lifeforms Evolution 2: A korábbi hasonló nevű album folytatása, szintén a The Future Sound Of London nevű együttes zenei alapjait követve, a Lifeforms Evolution 2009-es albumon és a Future Sound of London Megamix-ben (Slidin'tune Compilation vol.18) található zenékhez hasonlókat igyekszem válogatni, de inkább régebbi számokat, retro jelleggel.
- Sound Of Goodbye 2: A 2009-es hasonló nevű albumból is akartam egy folytatást, részben az arról lemaradt számoknak, amelyek főként Synthpop, Industrial, EBM, Gothic Rock, Darkwave stílusúak, de mivel az elmúlt években ritkán gyűjtöttem, hallgattam ilyen zenéket, így ez az album a lista legvégén van, majd ha minden más kész lesz, és nagyon ráérek, akkor talán elkészül egy folytatás. Persze vannak régebbről ilyen stílusú zenék kiválogatva egy régi merevlemezen nagyobb számban, szóval biztosan lennének 1 CD (80 perc) időtartamra összeválogatható jobb féle, vokálos számok.



Fontos!

Amennyiben esetleg CD-re szeretnéd a számokat írni, a CD író programot úgy állítsd be, hogy a szünet érték minden tracknél az alapértelmezett 2 másodperc helyett 0 másodperc legyen, kivéve az 1. szám előtt. A kompatibilitás érdekében a CD írás előtt ajánlott az MP3 fájlokat 44.1 kHz-es 16 bit-es WAV formátumba konvertálni, és ellenőrzni belehallgatással.

Előfordulhat, hogy az online hallgatáshoz vagy a letöltéshez megadott linknél a megtekintéshez jelszó megadása szükséges. Amennyiben az adott bejegyzésben nincs feltüntetve jelszó, akkor használd az INFÓ oldalon lévőt!

Ha tetszik valamelyik szám, akkor támogasd az előadót azzal, hogy ha anyagi lehetőségeid engedik, akkor megvásárolod eredetiben a kapcsolódó albumot, maxi lemezt, vagy letöltöd valamely legális fizetős zeneletöltő (zenevásárlós) oldalról (pl. iTunes). További információk a Látogatói Szabályzatban.


Vissza a kezdőlapra


Címke:  MTV Chillout Zone, MTV Music Television, MTV Party Zone, Megamix, Mix, Remix, Slidin'tune, The Chillout Zone Massive, Zeneválogatás